Javítsunk az önbecsülésünkön…

Egy értékes eszmecsere során született egy kis előszó ehhez a poszthoz. Az önsegítő csoportunk egyik tagja bölcsen rávilágított, hogy valóban van, úgymond pozitív értelemben vett megfelelési kényszer, amikor a biztatások, dicséretek hatására akarunk megfelelni azoknak, akik azt közvetítik, hogy hisznek bennünk és a képességeinkben. Azonban ez ilyenkor azt is jelenti, hogy ilyen esetben az érintetett rátalált valamilyen támogató közegre, és elindult egy jobb úton. Ezt a posztot azoknak szántam eredetileg, akiket jórészt inkább becsmérlő, negatív közeg vesz körül. Kiemelhettem volna többek közt azt, hogy mennyire fontos, támogató, szeretetteljes emberekkel körül venni magunkat. Azonban azokhoz kívántam szólni ebben a posztban, akik ebben hiányt szenvednek. Inkább olyan két szempontot vázoltam föl a támogatás nélkül, ilyen téren lélekben magukra maradt embereknek, amikkel egyedül is elkezdhetnek kis lépésekben javítani az önbecsülésükön.

Kivetítés vagy igazság, nem mindegy?

🌸 Ebben a posztomban, szeretnék még belemenni még egy kicsit a megfelelési kényszerbe, egy kicsit más oldalról megközelítve. Azt már említettem a videóban, hogyha ennek hatására cselekszünk, könnyedén pályát téveszthettünk,olyan szakmákat végezhetünk, amikben nem igazán tudunk jól teljesíteni, mert nem illik a természetünkhöz. A másoknak megfelelni akarás miatt gyakorta nemcsak hozzá nem illő szakmát tanulunk, hanem még sokszor az önképünk is torzul. Mire gondolok itt? Lényegében arra, hogy valaki képtelen látni a valóságos képet önmagáról, mert mindig a másik szemén keresztül nézi, értékeli a saját belső világát, tulajdonságait. Ezzel az a gond, hogy véleményem szerint azok küzdenek leggyakrabban megfelelési kényszerrel, akiket több becsmérlő kritika, sértegetés és bántás ért, mint dicséret és elismerés. Ha nem ismerjük magunkat rendesen és egyfolytában mások véleményére adva, külső elvárásokhoz igazodva éljük az életünket, akkor azt sem tudjuk mérlegelni igazán, hogy a hozzánk vágott kritikák, állítások mennyire jogosak és igazak, hanem gyakorlatilag azonnal magunkévá is tesszük, beszívjuk az elhangzottakat automatikusan, mint a levegőt.

🌸 Ezzel kapcsolatban időszerűnek érzem felhívni a figyelmet két szempontra. Egyrészt mi emberek valahogy úgy vagyunk össze rakva, hogy mindig tudjuk képzeletben mi a jó a másiknak, akkor is ha sosem voltunk olyan szituációban, mint a másik. Ebben semmi rossz nincs, ösztönös dolog, de ezért ajánlott olyan véleményezőt meghallgatni, akik átélte azt, járt már abban a cipőben úgymond, mint amiben a véleményt megkapó van jelenleg. Másrészt az is régi bölcsesség, hogy másra is hajlamos az emberi természet, például kivetíteni, átadni a saját érzéseit, félelmeit, aggodalmait, önbizalomhiányát, elégedetlenségét a környezetének, teljesen akaratlanul és bármilyen rossz szándék nélkül is. Tudom, hogyha magunkat nem látjuk tisztán nehéz megvizsgálni azt, hogy a másik hogy érzi magát a bőrében, de mégis érdemes elgondolkozni azon, hogy amit mondtak nekünk, amilyen gondolatokat kifejeztek felénk, az tényleg rólunk szólt vagy igazából a másik bajáról a saját életévvel kapcsolatban, és akkor, ami elhangzott, annak igazából nincs is igazságtartalma ránk nézve.

🌸 Azt tapasztaltam, hogyha rászoktatjuk magunkat arra, hogy legalább egyre a két szempont közül figyeljünk, akkor igenis tettünk azért, hogy jobb életünk legyen.

Kategória: Egyéb kategória | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük