Félelem a változástól

Sokszor tapasztaltam magánemberként is, hogy az alacsony önbizalmú emberek hajlamosak halogatni azt, hogy tegyenek valamit annak érdekében ,hogy helyre hozzák az önbecsülésüket életüket. Ez természetes, hisz a változás legyen az jó vagy rossz, akkor is ismeretlen, és ezért félelmetes. A félelmeink leküzdéséhez néha rengeteg belső lelki erőre van szükség. Amikor az ember önértékelése alacsony szinten van erőtlennek és elveszettnek érzi magát, nem hisz benne, hogy meg lenne benne a változáshoz szükséges erő. Önök, szülők, akik az erejük nagy részét gyermekeik védelmére, nevelésére fordítják, még inkább ki vannak téve az ilyen érzéseknek.

Véleményem szerint, rendszerint előbb vagy utóbb az élet rákényszerít, hogy meglépjük ezt az igen csak nehéz, de fontos lépést és elinduljuk a változás útján. Szerencsésebb azonban, ha minél előbb magunktól lépünk a tetettek mezejére, hiszen annál jobb eséllyel kerülhetjük el a súlyosabb következményeket saját magunk és gyermekünk érdekében is. „Könnyű azt mondani” – gondoltam én is egykoron. Habár én nem vagyok még édesanya, de arra hogy szembenézzek magammal és gyökeresen megváltozzak, már rákényszerített az élet. Egykoron nekem is menekülhetnékem támadt az ilyesmitől, de mára hálás vagyok, hogy meg kellett tennem.

Két tanulságot szeretnék Önökkel megosztani ez ügyben. Úgy gondolom a leggyötrelmesebb ilyenkor a felelősség kérdése és a megbocsátás önmagunknak. A felelősséggel kapcsolatban saját példámat hoznám föl. Első lépésként meghoztam egy a döntést, hogy most komolyan meg kell tennem mindent azért, hogy megváltozzak. Amikor az igazi elszánás bennem volt elkezdtem kérdéseket föltenni magamnak, hogy azon pillanatokért, melyeket később megbántam, ahogy éltem vagy kezeltem az érzéseimet, ki a felelős? Nos, az őszinte válasz az volt, hogy én döntöttem így, egyszer, többször majd szinte mindig. Egy idő amikor ezt már belső nyomásnak éreztem, már kénytelen voltam szembenézni az igazsággal, Szinte mindenkit érnek kisebb, nagyobb gyerekkori sérelmek, melyek nyomot hagyhatnak bennünk, de az hogy felnőttként ragaszkodunk e hozzájuk vagy megpróbálunk továbblépni, már rajtunk múlik leginkább. Amint a felelősség tudatosul egyúttal jó eséllyel némi bűntudatot is érzünk a hibáinkért vagy halasztgatásainkért, hisz már nem okolhatjuk a másikat többé értük. Akkor eljön az idő, hogy megbocsássunk magunknak, ami őszintén, cseppet sem séta galopp. Megterhelő folyamat, de megéri, mert nélkülözhetetlen az igazi elengedéshez. Amég nem bocsátunk meg önmagunknak, általában ez azzal jár, hogy lelkünk legmélyén úgy gondoljuk, nem is érdemeljük meg a békés, boldog, rendezett életet. Akaratlanul sokszor ezért lökjük el magunktól a segítő kezeket is.

Tanácsadóként, érző emberként az javaslom, hogy legyenek őszinték magunkhoz. Akár szakmai segítséggel, akár anélkül, de merítsenek erőt és bátorságot ahhoz, hogy elismerjék és megbecsüljék saját belső értékeiket. Azt garantálhatom, hogy megéri.

Kategória: Egyéb kategória | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük